Gyógynövényekkel a -Tavaszi fáradtság- ellen
2015 március 23. | Szerző: anyugdijas
A tavaszi fáradtság szervezetünkben zajló bonyolult folyamatok együttes tünete. Tavasszal az emberi szervezet aktívan reagál, beindul az úgynevezett öntisztító mechanizmusa. Az immunrendszer egyensúlya ilyenkor kicsit megbomlik és az alacsony ellenállóképesség jelentősen megnöveli a szervezet vitamin, mikroelem, ásványi anyag és antioxidánsiránti igényét. Szervezetünk helyreállítására semmi sem jöhetne jobban annyira jókor, mint a tavaszi gyógynövények.
Először hajtottak végre a vártnál is sikeresebb péniszátültetést – Az egyik legnagyobb kihívást a donor megtalálása jelentette
2015 március 15. | Szerző: anyugdijas
A Stellenbosch Egyetem közleménye szerint az egyetem és a fokvárosi Tygerberg kórház együttműködésében tavaly december 11-én kilencórás műtét során halott donortól származó hímtagot ültettek át egy 21 éves férfira, aki három évvel korábban egy elfuserált körülmetélési rítus következtében veszítette el nemi szervét.
A DUREX FILM A LÉNYEGRE TAPINT
2015 március 12. | Szerző: anyugdijas
A Durex érzelmi töltésű filmje bemutatja a technológiai újítást, amely megváltoztathatja szexuális életünket.
2015. március 12 – Egy hétig tartó nemzetközi találgatást követően a Durex a tegnapi nap bemutatta azt a várva várt okostelefonos megoldást, amely örökre megváltoztathatja szexuális életünket…
Hogyan ismerjük fel a tehetséget?
2015 március 11. | Szerző: anyugdijas
Az emberi alkotókészség a bennünk rejlő legfontosabb kincsünk. Az élővilág urává nem az arany, az olaj vagy a vas tett minket, hanem munkánk és értelmünk, valamint szellemi adottságaink. A potenciális adottságok megnyilvánulását, képességgé, teljesítménnyé válását, külső hatások és feltételek befolyásolják. A kivételesen jó képességű embereket egyszerűen tehetségeknek nevezzük.
Így távolíthatjuk el a fogkövet, anélkül, hogy fogorvoshoz mennénk!
2015 március 4. | Szerző: anyugdijas
Ajánlatos fogorvoshoz menni minél gyakrabban, így megelőzhetjük a kialakuló problémákat. A fogkő eltávolítása szakember feladata, azonban ennek megelőzésére vagy kezdetleges állapotban való eltüntetésére létezik néhány otthoni bevált recept is.
Próbáljuk ki, hiszen így könnyedén megszabadulhatunk a sok más problémát is kiváltó fogkőtől.
Íme, a leghatásosabb módszerek:
1. Helyes fogmosás: fontos, hogy odafigyeljünk a fogmosás minőségi és mennyiségi oldalára is. Moshatunk fogat egy nap számtalanszor, de be kell tartanunk néhány kötelező módszert, mert különben csak idő és fogkrém pocsékolás az egész. Az amerikai fogászati szövetség szerint az a legjobb, ha az ínyre 45 fokos szögben tartjuk a fogkefét, és először lefelé, majd a felfele mozgatásra koncentrálunk.
Évtizedenként csak kétszer kapják el az influenzát a 30 év felettiek
2015 március 4. | Szerző: anyugdijas
Évtizedenként csak kétszer kapják el az influenzát a 30 év feletti felnőttek, miközben a vírus a gyerekeket kétévente is megfertőzi – állapította meg egy brit, amerikai és kínai tudósok készítette tanulmány.
Az influenzaszerű megbetegedések hátterében számos kórokozó állhat, ezért nehéz megmondani, milyen gyakori a valódi influenzafertőzés – írta a The Daily Telegraph internetes kiadása a PLOS Biology című szaklapban megjelent tanulmány alapján.
Az immunrendszer az influenzavírusokra ellenanyag termelésével válaszol, amelyek a vírus felületén található fehérjéket célozzák meg. Ezek a fehérjék a vírus átalakulásával változhatnak, azonban a vérben megmarad az ellenanyag, vagyis a szervezet “emlékezik” azokra a vírustörzsekre, amelyekkel már találkozott.
A szaunázás csökkenti a szívroham kockázatát a középkorú férfiaknál
2015 február 24. | Szerző: anyugdijas

Fotó: REX FEATURES
A szauna száraz melege meghosszabbíthatja a középkorú férfiak életét, mivel jelentősen csökkenti náluk a szívroham kockázatát – állapította meg egy hosszú távú finn tanulmány.
Akár 63 százalékkal is csökkentheti a középkorú férfiak szívrohamkockázatát a “szegény ember gyógyszertára”, ahogy a finnek nevezik a forró kamrát, ám a pontos mechanizmust, ahogy a szauna védi a szív egészségét, egyelőre nem ismerik – idézte a The Daily Telegraph a Kelet-finnországi Egyetem tudósainak a Jama Internal Medicine orvosi szaklapban megjelent tanulmányát.
Nyitott könyv lehet a hírszerzők előtt a SIM-kártya – Veszélyben lehetsz!
2015 február 20. | Szerző: anyugdijas
Amerikai és brit titkosszolgálatok már évekkel ezelőtt megszerezték a világ legnagyobb SIM-kártya gyártójának azonosítási és titkosítási kódrendszerét és így szabad hozzáféréshez jutottak a mobil készülékeken bonyolított beszélgetésekhez és adatforgalomhoz – írja a The Intercept hírportál.
A portál értesülése szerint a világ élvonalbeli SIM-kártyagyártó vállalatának a rendszerébe hatolt be az amerikai NSA (National Security Agency) Nemzetbiztonsági Ügynökség és brit megfelelője, a GCHQ (Government Communications Headquarters). A cég a világ 450 mobil hálózati szolgáltatóját látja el SIM-kártyákkal, valamint fizetőkártya szolgáltatókat új generációs bankkártyákban alkalmazott chipekkel. A cég évente mintegy kétmilliárd SIM-kártyát állít elő.
A SIM-kártyák közös titkosítási kódját megszerezni olyan, mint egy szállodában megszerezni az összes szobát nyitó mesterkulcsot – magyarázta el Christopher Soghoian, az American Civil Liberties Union technológiai szakértője a The Interceptnek. “Ennek birtokában a lehallgatás már gyerekjáték” – mondta.
4 jel az arcodról, ami azt mutatja, hogy valamilyen betegségben szenvedsz!
2015 február 19. | Szerző: anyugdijas
Ha az arcunkra nézünk, és közelebbről megvizsgáljuk, különböző betegségekre utaló jeleket olvashatunk le róla. A problémák a bőrünkön tükröződnek, ne hagyjuk őket figyelmen kívül. A kínaiak szerint az arcelváltozásokból nagyon könnyen lehet szinte hajszálpontos diagnózist felállítani.
9 ok, amiért minden nap zellerszárat kell enned. Nem fogod megbánni!
2015 március 24. | Szerző: anyugdijas
A sokak által ismert zeller levele és szára nagyon értékes tápanyagokat tartalmaz. Egy percig se jusson eszünkbe eldobni, fogyasszuk korlátlan mennyiségben.
Többek közt ismert rákmegelőző hatása, rengeteg vizet és rostot tartalmaz, csökkenti a vérnyomást, és természetes fogkefeként is emlegetik. Nagyon sok benne a K-, C-, A- és B-vitamin, a folsav, kalcium, mangán, réz, foszfor is.
Az alábbiakban megismerkedhetünk számos jótékony tulajdonságával.
Tovább olvasom >>>
Hasonló bejegyzések: