Rosetta – Az eddigi legnagyobb felbontású felvétel látható az üstökösről – És vajon mit takartak ki? Megvizsgáltuk!
2015 március 12. | Szerző: anyugdijas
Az eddigi legnagyobb felbontású felvételt továbbította a Földre a Rosetta a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösről, az űrszonda OSIRIS kamerája a fotót február 14-én készítette, amikor a Rosettának sikerült hat kilométerre megközelítenie az üstököst.
Ha kicsit jobban megnézzük a felvételt könnyen feltűnnek a fotón kiemelt fekete foltok! Melyek igencsak elütnek a környezettől.
A Dunlop az AMG Driving Academyvel együttműködésben bemutatja a Mercedes SLS AMG GT3-t
2015 március 12. | Szerző: anyugdijas
Genf, Svájc, 2015. március 10. – A Dunlop az AMG Customer Sports-szal közösen a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatta be a Mercedes SLS AMG GT3 modelljét. 2013-ban ez a modell – a Dunlop Sport Maxx versenyabroncsaival felszerelve – megnyerte a nürburgringi 24 órás autóversenyt, amely a világon az egyik legnagyobb jelentőségű és legkeményebb ilyen jellegű sportesemény. Ez volt a Mercedes-Benz első győzelme a verseny történetében. A Dunlop tovább kívánja fejleszteni versenyabroncsait mind az AMG, mind az egyedülálló kihívásokkal teli nürburgringi verseny számára, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ismét megnyerje a 24 órás megmérettetést.
Ezt már olvastad?
Mercedes SLS AMG GT FINAL EDITION – Dunlop Sport Maxx Race abroncsokkal
A Dunlop piacra dobja a StreetResponse2 abroncsot
A Dunlop az AMG Driving Academyvel együttműködésben bemutatja a Mercedes SLS AMG GT3-t
2015 március 12. | Szerző: anyugdijas
A Dunlop az AMG Customer Sports-szal közösen a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatta be a Mercedes SLS AMG GT3 modelljét. 2013-ban ez a modell – a Dunlop Sport Maxx versenyabroncsaival felszerelve – megnyerte a nürburgringi 24 órás autóversenyt, amely a világon az egyik legnagyobb jelentőségű és legkeményebb ilyen jellegű sportesemény. Ez volt a Mercedes-Benz első győzelme a verseny történetében. A Dunlop tovább kívánja fejleszteni versenyabroncsait mind az AMG, mind az egyedülálló kihívásokkal teli nürburgringi verseny számára, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ismét megnyerje a 24 órás megmérettetést.
A Dunlop is kivette a részét az új SLS AMG GT3 fejlesztési munkálataiból. A vállalat volt az első gumiabroncsgyártó, amely az AMG Customer Sports részlegének műszaki partnere lehetett. A jobb tapadási és fékezési teljesítmény érdekében a Dunlop a verseny előtt még végrehajtott pár kulcsfontosságú beállítást – a társaság gumiabroncsai meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a csapat sikert tudott aratni az igencsak nagy igénybevételt jelentő nürburgringi pályán, és meg tudta szerezni magának a rangos nürburgringi 24 órás autóverseny bajnoki címét 2013-ban.
Ezt már olvastad?
A Dunlop lett az AMG Driving Academy hivatalos abroncsbeszállítója
Mercedes SLS AMG GT FINAL EDITION – Dunlop Sport Maxx Race abroncsokkal
A Goodyear önfelfújó és leeresztő intelligens abronccsal rukkolt elő a Genfi Autószalonon
2015 március 12. | Szerző: anyugdijas
A Goodyear a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatta be a TripleTube koncepció alapján készült új abroncsát. A Goodyear Luxemburgban található Innovációs Központjában kifejlesztett abroncs képes önmagát az útviszonyoknak megfelelően felfújni, illetve leereszteni, sokoldalúságot és optimális teljesítményt biztosítva a járművezetők számára.
A TripleTube koncepció-abroncs keveréke is teljes mértékben a fenntartható fejlődést szolgálja, mivel rizsháncs hamu hozzáadásával készült szilikont tartalmaz. Ezt az eljárást a Goodyear még 2014-ben hozta nyilvánosságra. A kiváló teljesítmény elérhető egyetlen abronccsal, mivel az útviszonyok alapján automatikusan három különböző pozíció között képes váltani:
Ezt már olvastad?
A világ első villamosenergia-termelő koncepció-abroncsa a Goodyeartől a Genfi Autószalonon
A Goodyear „AA” címkés EfficientGrip Performance abroncsa a Genfi Autószalon újdonsága
KLM újdonság: Smartwatch applikáció
2015 március 11. | Szerző: anyugdijas
Az új applikáció egyelőre még csak teszt-üzemmódban Android készülékeken érhető el, lényege, hogy az utasok beszállókártyájuk mellé a lehető legtöbb, leghasznosabb információkhoz jussanak.
A világ első villamosenergia-termelő koncepció-abroncsa a Goodyeartől a Genfi Autószalonon
2015 március 6. | Szerző: anyugdijas
Ez a futurisztikus koncepció-abroncs forradalmasíthatja az iparága
Genf, Svájc, 2015. március 3. – A Goodyear az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon bemutatja legújabb gumiabroncs-koncepcióját – egy futurisztikus abroncsot, amely saját maga képes villamos energiát termelni. Ez a gumiabroncs, amely a Goodyear Innovációs Központja tervezőinek agyszüleménye, és fejlesztési azonosító kódja alapján az egyszerű „BH03” elnevezést kapta, képes a keletkező nyomást és hőt villamos energiává alakítani.
Ez is érdekelhet
A Goodyear „AA” címkés EfficientGrip Performance abroncsa a Genfi Autószalon újdonsága
Interaktív divat show
2015 március 3. | Szerző: anyugdijas
Mine All Mine a tavaszi nyári igen egyedi módon mutatta be egy rövid modern táncba ültetve.
A társulat a kortárs tánckoreográfiát vegyítette ismert márkák, mint például Louis Vuitton, Kenzo, La Perla, Maison Martin Margiela és Bottega Veneta. A koreográfia nem tesz különbséget nő és férfi között, vagyis azt akarja sugallni, hogy minden ruha unisex! Reméljük azért erre még várni kel!
Kirándulás az Amazonas esőerdeiben ingyen!
2015 március 2. | Szerző: anyugdijas
Már az Amazonas vidékének esőerdői is láthatóvá váltak a Google Street View kamerái segítségével.
A kamera révén 360 fokos szögben láthatók a fák a gyökértől a lombkorona csúcsáig – olvasható hétfőn a BBC News honlapján.
A 18 kilogrammos kerek Trekker kamerának 15 lencséje van, és minden 2,5 másodpercben készít felvételt.
A kamera kiépített drótkötélvezetéken felfüggesztve halad, óránkénti akár 100 kilométeres sebességet is képes elérni. A képek a Google Maps szolgáltatáson érhetők el.
A Google 2010-ben kezdte el fényképezni az Amazonast vidékét, 12 Trekker kamerát csónakkal juttattak el a folyam két mellékfolyójára, a Rio Aripuanára és a Rio Madeirára együttműködve az Amazonas Fenntarthatóság Alapítvánnyal (FAS).
“Sok ember életében nem jut el az esőerdőkbe” – mondta Laurian Clemence, a Google szóvivője.
“Azt is reméljük, hogy a környezetvédők is hasznát vehetik, hogy lássák, mi történik itt” – tette hozzá.
További érdekes cikkek itt >>>
Hiperrealista festő – Omar Ortiz
2015 február 26. | Szerző: anyugdijas
Omar Ortiz hiperrealista festő 1977 Mexikóban Guadalajara városában született. Graphic Design diplomát szerzett 2008-ban, majd tanított is.
Munkáit a természetesség, a minimalizmus, és az extrém túlzások nélküli hű valóság visszaadása vásznon.
BREAKING – Germanwings kataszrofa – 4U 9525: Szándékos süllyedés és a kapitány szándékos kizárása
2015 március 26. | Szerző: anyugdijas
Hivatalos: A Germanwings járatának első tisztje szándékosan kormányozta süllyedésbe az A320-ast és nem engedte vissza a pilótafülkébe a kapitányt, közölte Brice Robin a vizsgálatokat vezető tisztviselő sajtótájékoztatóján, a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő készülékből (CVR – Cockpit Voice Recorder) kinyert hangfelvételek eddigi vizsgálata alapján.
Brice Robin egy Marseille-ben tartott sajtótájékoztatón megerősítette a reggeli sajtóértesüléseket, miszerint a járat egyik pilótája elhagyta a pilótafülkét, majd nem tudott visszatérni.
Tovább olvasom >>>
Hasonló bejegyzések: